Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Bemutatkozás

 „Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben ő maga is tevékenyen részt vesz az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe.” 
Kodály Zoltán

Gyöngyöspata a dombokká szelídülő Mátra lábainál fekszik, gazdag természeti és történelmi értékei, adottságai kiváló lehetőséget teremtenek a lokálpatriotizmus megerősítésében. A honfoglalás kora óta lakott település valódi ékszerdoboz- a Gyöngyöspatai Kisboldogasszony templom, az egyedül álló Jessze oltár, a 7 soros pincefalu a Várhegy oldalában csodálatos látnivalót, értéket nyújtanak, mind az idelátogatóknak, mind az itt élőknek. A várost ölelő hegyvidék gazdag természeti adottságai nagyszerű lehetőséget kínálnak a természet szépségében gyönyörködőknek. A szőlőültetvények, a gyümölcsös és veteményeskertek, a háziállatok tartása sok elfoglaltságot és kikapcsolódást nyújt az itt élő embereknek.
Őseinktől átvettük a múltat idéző kincsek óvását, védelmét, és ezt szeretnénk átadni az utókor számára. A hátrányosan változó, rohanó életmód miatt a családok egyre kevesebb időt tudnak a természeti és társadalmi értékeink felfedezésével, megismerésével tölteni. Ezért nevelőmunkánk megtervezésében a kulturális, építészeti, helytörténeti értékeink, valamint a hegyek, erdők, patakok és az ott élő állatok közelsége által nyújtott lehetőségek minél szélesebb körű kihasználására törekszünk.
A világgal való ismerkedés a kisgyermek születését követő, a fejlődését alapvetően befolyásoló, az életkor növekedésével egyre táguló, a tanulásban alapvetően mélyülő folyamat. Nevelésünkkel azt kívánjuk elősegíteni, hogy a gyermekek az őket közvetlenül körülvevő és a tágabb természeti, társadalmi környezetről olyan autentikus tapasztalatokat szerezzenek, amelyek az életkoruknak megfelelő, biztonságos eligazodáshoz, tájékozódáshoz, a környezettel való aktív kapcsolat tevékeny kialakításához nélkülözhetetlenek.

Segítjük a csoporthoz való érzelmi kötődést,kapcsolatépítést, a szülőföld szeretetének megalapozását, hagyományok ápolását.

Ha nekünk, szülőknek és nevelőknek, megvannak a magunkerkölcsi és társadalmi ideáljaink, akkor nem kell attól tartanunk, hogy agyerek viselkedését csak gyakorlati, hasznossági szempontok irányítják, mertlassanként beletanulnak az egymás tulajdonságainak és tulajdonának kölcsönöstiszteletébe, sőt megismerik az adakozás, a jócselekedetek, a segítségnyújtásgyönyörűségének az ízét is. A leglényegesebb talán az, hogy a gyerek, akinekmindvégig tiszteletben tartották emberi méltóságát, az emberi méltóságotmásokban is tisztelni fogja.

 
Az esztétikusan kialakított óvodai környezet, a magára mindig igényes óvodapedagógus, óvodai dolgozó jó példa a gyermekek számára, a közös gyermeknevelés partnerkapcsolatok lehetőségeit hordozza. A mi feladatunk, hogy ez a kapcsolat minél mélyebb, eredményesebb, gyümölcsözőbb legyen a gyermekek érdekében.

Amire büszkék vagyunk:

Kulturális és hagyományőrző programunkkal 2016- ban elnyertünk az EMMI által adományozott Kincses Kultúróvoda címet.
Intézményünk 2016 óta Zöld Óvoda, melyet 2019-ben megújítottunk.
2018-tól az „Esélyteremtő Óvoda” projekt (EFOP 3.1.3.)  Módszertani Központja lettünk.
2020-tól az Oktatási Hivatal Bázis Intézménye a Gyöngyöspatai Bokréta Óvoda és Bölcsőde.
2021-ben "Ablak a napra" tehetség programunk 4.500.000 Ft pályázati támogatást nyert.